A tegnapi napomhoz képest a mai egy borzadály volt. Vagyis csak félig. Reggel, hasfájásra ébredtem, úgyhogy délig csak összegömbölyödve szenvedtem az ágyamban.
Amikor kicsit jobban éreztem magam, a telefonom csöngésére keltem ki az ágyból. Matthew hívott. Felkaptam, és Matthew azonnal beleüvöltött:
- DOMINIC!
- Mi a szar van, és muszáj üvölteni, te fasz?
- Bocsi, ne haragudj, csak dühös vagyok.
- Mint mindig.
- Ez nem vicces. Kérlek, gyere át.
- Mikor?
- Mondjuk most?
- Matthew, egy órára laktok!
- Kérlek, Dom.
- Jól van. - Sóhajtottam. - Másfél óra és ott vagyok.
- Oké. - Elköszöntem, majd vissza dőltem az ágyba. Még mindig a hasamat fájlaltam.
Egy bő negyed óra önsajnálat után, felöltöztem, és elindultam. Fáradtan zártam be, az ajtóm, és battyogtam le a kocsimig. Ott még egy percig ültem a BMW-ben, és csak azután indultam el.
Egész úton, Queen-t énekeltem. Jó, lehet, hogy egy borzasztó hangom van, de hé. Ki nem szokott énekelni, amikor egyedül van?
Nem nagy házba laknak. Nem kell nekik a feltűnés. Ebben hasonlítok rájuk. Én sem akarom, hogy rájöjjenek, mi van a ruháim alatt. Milyen sovány vagyok, szinte semmi nincs rajtam, és én mégis csinálom. Olyan ostoba vagyok. És én mégsem hagyom abba. Mazochista volnék, vagy csupán egy elveszett lélek, ami magányosan bolyong egy kopott úton a halál felé? Nem tudom. Semmit nem tudok, csak azt, hogy Ő a mindenem, és ölni is képes volnék érte. Én félem a halált, de mégis abba menekülök. Mégis fáj, és nem tehetek ellene semmit.
Kiszálltam a kocsiból, és becsaptam az ajtót. A hó szakadt. Bekopogtam a faajtón, és Matthew nyitott ajtót. Láttam rajta, hogy ő is nagyon szarul van. Szemei megdagadtak, ruhái csak lógtak rajta, és orra is vörös volt.
- Te jó ég, mi a szar van veled?
- Összevesztünk. Megint. - Tudom, rohadt nagy bunkóság, te belül mosolyogtam.
- Szarul nézel ki. És hol vannak?
- Elment. És vitte Őt is. - Megragadtam a hóna alatt, és bementünk. Levettem a sálam, meg a kabátom, és leültem mellé.
- Mond el, hogy történt.
- Rájött, hogy nálad voltam, amíg Ők elvoltak. Elhordott Téged mindennek: Rohadt buzi, retkes faszrágó. Én meg nem tűrtem, hogy így beszéljen rólad, és bementem, hogy gitározzak kicsit, hogy kitisztuljon a fejem, de mivel ilyen szaros a kezem ezért csak ültem. Addig Ők elmentek. - Láttam rajta, hogy nagyon megviselte.
- Hozzak egy bögre teát?
- Ne. Maradj itt. - Fogta meg a csuklóm. Bólintottam, és bekapcsoltam a tévét.
Olyan sarokkanapéjuk volt, amiben le is lehetett feküdni, szóval Matthew ledőlt oda, én meg mögé. Átöleltem, és néha megpusziltam a bekötözött ujját.
- Nagyon fáj? - Kérdeztem. Ő bólintott, én meg magam felé fordítottam őt. Szemei csillogtak, haja össze-vissza állt, én meg alig bírtam magammal. Beletúrtam hollófekete fürtjeibe, és arcon pusziltam.
- Miért csak ennyi? - Kérdezte halkan, amikor eltoltam magamtól. - Csókolj már meg végre. Érzeni akarom az ajkaid.
- Hidd el én is.
- Akkor mi tart vissza?
- Nem akarom elveszíteni a legjobb barátom.
- Nem veszítesz el. Ígérem. Csak, csókolj meg. - El sem hittem, hogy tényleg erre kér. A kanapé kicsinek bizonyult, kettőnket, így is összenyomtuk egymást. Homlokunkat összeérintettem, és mélyen a szemibe merengtem. Lassú, bizonytalan mozdulatokkal hajoltam közelebb, és amikor Matthew szemei lecsukódtak az enyéim is. Mielőtt ajkaink találkoztak volna, átöleltem a nyakát, és a csípőjét, hogy közelebb húzzam magamhoz. Nem mintha nem lettünk volna elég közel, de mindegy. Ő átvetette rajtam a lábam, és ő is közelebb húzott magához.
Ajkaink úgy simultak össze, mint a rózsaszirmok, a még fejletlen bimbón. Beletúrtunk egymás hajába, mire ő belenyögött a számba. Szívem olyan gyorsan vert, mint még soha. Szája puha volt, és édes mint a méz. Nyelvünk, szinte táncolt.
Átfordítottam, így fölé kerekedtem. A pólóm szélét kezdte tépkedni.
- Dom... Istenem. - Nyögte, én meg levettem a pólóját.
- Uram Isten...
- Mi az? Van valami baj?
- Nem dehogy. - Pusziltam meg. - Tökéletes vagy. - Felkuncogott, én meg ráültem.
- Nem ismerős a helyzet?
- Mire gondolsz?
- Hát, régen amikor harcoltunk, akkor mindig így végződött. Mindig is erre a vére vártam.
- Oh, Matt. - Ismét megcsókoltam, és leszálltam róla.
Fél órám keresztül csak csókolóztunk. De komolyan, megállás nélkül. Egészen addig csókolóztunk, amíg ki nem nyílt az ajtó.
- MI A FENE? - Sikoltott fel, Kate. Matthew a kezébe temette az arcát, én meg leszálltam róla.
- Kate...
- Fogd be. Takarodj innen. - Bökött felém.
- Én??
- Igen te, süket vagy?
- Hát, mégis miért?
- Rá másztál!
- Nem ellenezte.
- Ha kidobod, megyek vele. - Szólt közbe, Matthew, amikor felvette a pólóját.
- Hagyd, Matthew. Elmegyek. - Fogtam meg a lábát, és csakhogy felcsesszem Kate agyát, adtam Matthew arcára egy puszit.
- Mocskos buzi. - Köhögte, amikor elhaladtam mellette. Megálltam, és hirtelen megfordultam.
- Mit mondtál?
- Azt, hogy mocskos buzi.
- Hát... - Kezdtem. - Lehetek, hogy jobban szeretem a faszokat, mint a pinákat, de legalább nem akkora a lyukam, hogy ha meg akarnak baszni, meg kelljen kérdezzem: "bent van már?" - Kate szája tátva maradt, én meg csettintettem egyet, és a nyakamba akasztottam a sálam. - Mellesleg... Nagy farka van. - Böktem Matthew felé.- Majdnem megfulladtam tőle. - Kacsintottam, mire Matthew felkuncogott, én meg kimentem.
Mosolyogva, mentem a kocsimig, és csak kíváncsiságból vissza néztem. Láttam, hogy Matthew a levegőbe csapkod, Kate meg csak áll.
Otthon, tévéztem kicsit, majd ettem. Hát nem kellett volna. Megint fájni kezdett a hasam, és szédülni kezdtem. Bedőltem az ágyba, és Matthew-t tárcsáztam.
Három csöngés után felvette.
- Mi az? - Kérdezte dühösen. Hallottam, hogy kocsiban ül.
- Hova mész?
- Hozzád. Elegem lett.
- Siess. Azt hiszem valami baj van.
- Mi a baj? - Enyhült meg a hangja.
- Nem tudom, de azt hiszem... mindjárt elájulok. - Nem bírtam tovább. Ki esett a telefon a kezemből, majd szemeim lezárultak. Még hallottam, ahogy Matthew idegesen üvöltözni a nevem.
Amikor felébredtem otthon voltam. Nem tudom mi a fene történt, vagy mi, de be voltam takarva, és a kezemen olyan kórházi karkötő volt, rajta a nevem, korom, és hogy mikor kerültem be. Nem tudtam mennyi az idő, csak azt, hogy este tízkor engedtek ki. Leolvastam a karkötőről.
- Matthew? - Nyögtem. Matthew az ágy szélén ült és fogta a kezem.
- Hogy vagy? - Kérdezte hűvösen. - Domnic, ettél ma már?
- Igen, miért?
- Azt mondták, hogy nagyon gyenge vagy. Pihenned kell. És... és, azt mondták, egyél többet, mert borzalmasan sovány vagy.
- Láttad? - Döbbentem le. Fájt, ahogy a szívem vert, akkor.
- Nem. - Rázta meg a fejét. - Dominic, minden rendben van veled?
- Nem. Mint mondtak a hegeimre?
- Azt, hogy figyeljek oda rád. Dominic. Segíteni akarok, neked. - Matthew befeküdt mellém, és átölelt. Meglepetésemre megcsókolt.
Borzalmas magamba fojtanom a titkom, de még egyikünk sem áll rá készen.
Fájna neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése