2014. április 19., szombat

2013.12.04.

Szombat


Ez az első igazi naplóbejegyzésem. Azt hiszem úgy fair, ha a tegnap estétől kezdem, hisz ott hagytam abba.
  Szóval, tegnap este miután letettem a tollam és becsuktam a fekete bőr fedelű naplóm, leültem kicsit tévézni. De annyira nyomasztónak tartottam, hogy mindenhol haláleseteket jelentenek be, inkább megnéztem még egyszer a lány E-mailjét. Ami elsőnek feltűnt, amikor rákattintottam a levélre, nem a hossza, hanem a lány profilképe volt. Azt mondta ő a legnagyobb Muser, és ennek ellenére egy Pink Floyd kép volt. Jó persze ez nem annyira durva, mégis kicsit meglepett. Bemásolom mit írt a lány:

Mr. Howard!

Tudja, nekem a mindenem a Muse. Alig várom, hogy együtt beszélgethessünk. Tudom, azt hiszi én is csak egy rajongó vagyok a többi közül, de én sosem ’átlagos’ Muserként tekintettem magamra. Ön volt rám olyan hatással, hogy elkezdjek dobolni. De majd mindent kifejtek amikor lehetőségünk lesz személyesen beszélgetni. Beülhetnénk egy kávézóba! Önt tartom a világ legnagyobb dobosának. Várom a válasz levelét, Nathalie.

Eredetileg nem ez a neve, de amint Londonba költözött megváltoztatta angolra a nevét.
 A gondolat mentemet egy kopogás zavarta meg. Matthew állt az ajtóba. Lehatottam a laptopom, majd elé léptem.
- Hogy vagy? – Mondta, köszönés képen. Matthew nagyon ritkán látogat meg, akkor is ilyen sejtelmesen beszél. Megvontam a vállam:
- Egész jól, miért?
- Csak szeretném, ha tudnád, nekem bármikor bármit elmondhatsz. – Te jó ég! Sejti! Vagy csak tényleg érdekli, hogy vagyok. – És arra gondoltam, hogy ma éjszakára itt maradnék, ha nem baj. – Megráztam a fejem, majd beengedtem. Oh, ha tudná, hogy vert a szívem, amikor levette a bőrdzsekijét, és beletúrt a dús hajába!
 Villámgyorsan lecsaptam a laptopom, majd leültem mellé.
- Miért akarsz itt maradni? – Kérdeztem, mire ő kínosan felnevetett, majd megölelt. Amikor az arcomba nevetett, éreztem, hogy már nem igazán lehet szomjas. Néha félelmetes Matthew viselkedése, de főleg akkor, amikor iszik. Össze-vissza nevet, és hülyeségeket beszél. – Jól van, Matthew. Nem akarsz lezuhanyozni, vagy valami?
- Nyem! – Válaszolta, mint egy kisgyerek. Még mindig ölelt, és karjai egyre szorosabbak lettek. Nem tudom milyen ötlettől vezérelve, de beletúrtam a hajába.
- Te jó ég. – Suttogtam.
- Hmrmm? – Nem igazán értettem mit akart, de amikor kinyögte eltoltam magamtól, majd ledöntöttem az ágyra.
- Aludnod kell.
- Nem kell! – Szállt vitába. Csak megráztam a fejem, és felálltam. Kimentem a mosdóba, és fogat mostam. Megigazítottam a pizsamám, majd visszamentem.
  Ahogy sejtettem: Matthew nagyba horkolt abba a pózba ahogy otthagytam. Tudtam, hogy nem szabadna ezt tenne, de mellé léptem majd végigsimítottam arcán. Leültem mellé, és átvetettem a karom rajta. Kigomboltam az ingjét, majd a farmerét is. Ránt terítettem egy takarót, majd magamhoz húztam.
- Gyere ide. – Búgtam. Matthew megmozdult, majd átölelt, és a mellkasomba fúrta a fejét. Kicsit furcsának éreztem, hogy ő egy szál boxerbe fekszik mellettem, én meg pólóba, és alsóba.
 Beletúrtam a hajába, majd egy apró puszit leheltem a homlokára.
- Szeretlek. – Matthew csak felnyögött, és én elaludtam.

 A másnap reggel tökéletes volt. Igaz Matthew már józan volt, mégsem kérdezte meg, hogy miért van egy szál boxerba mellettem.
 Tudtam, hogy kilencre kell mennem a pszichológushoz, és azt is, hogy Matthew még egy darabig nem fog elmenni.
- Matthew… - Suttogtam, a fülébe. – Nemsoká’ elmegyek, de egy óra múlva itt leszek. Hozok reggelit is. Addig aludj még. – Lassan bólintott, majd a fal felé fordult. Egy pár percig még néztem, ahogy vesz a levegőt, majd felálltam és felöltöztem. Igyekeztem minél halkabb lenni.
 A legjobb az egészben, hogy az agykurkász egy emelettel feljebb lakik, így 8.58-kor bezártam az ajtót, és a lépcsón felmásztam.
 Bekopogtam, és Martin azonnal kinyitotta.
- Jó reggelt, Dominic. Fáradj be. – Levettem a cipőm, majd a megszokott kanapéba beültem.
- Nos, van egy óránk. Beszélgessünk. – Nagylevegőt vettem, majd ránéztem.
- Matthew itt van nálam. Együtt… együtt töltöttük az estét.
- Le is feküdtetek?
- Nem. Habár elég közel voltam ahhoz, hogy álmába megbasszam, de én nem szeretnék ennyire lesüllyedni, hogy megerőszakoljam őt. Ha egyszer ő is azt szeretnék, hogy lefeküdjünk, akkor le fogunk.
- Hányszor képzelegtél róla?
- Minden este. – Feleltem. Martin elég sok mindent kérdezett.
 Negyedórával az óra előtt elengedett, úgyhogy gyorsan lementem a boltba és vettem croasont.
 Felmentem, majd be akartam nyitni, de nyögéseket halottam. Egytized másodpercre átfutott az agyamon, hogy Kate itt van, de azonnal el is felejtettem.
 Matthew… Matthew az ágyamba maszturbál! Egy kicsit kinyitottam az ajtóm, és az ágyamra néztem. Matthew valóban rárántott. Beharaptam a szám, és a lehető legrosszabbat tettem. Elővettem a telefonom, és felvettem, ahogy Matthew az ágyamon vonaglik. Éreztem, hogy a nadrágom egyre feszesebb, de nem tehettem ellene semmit. Amikor végzett azonnal benyitottam.
 Matthew gyorsan felhúzta a nadrágját, majd mintha semmi nem történt volna köszönt. Azonban valamit elfelejtett: ha maszturbál, akkor viszont el is élvez, és ennek vannak melléktermékei amik most az én lepedőmön és takarómon vannak.
- Hoztam kaját. – Emeltem fel a zacskót. Matthew elmosolyodott, majd felült. Észrevettem, hogy a mellkasán és a hasán is marad egy pár fehér csík. Semmit nem szóltam, csak adtam neki egy papírzsepit.
- Ez olyan kínos. – Nevetett fel, majd letörölte.
- Dehogy is. Várj majd én. – Átvettem a zsebkendőt, és irtó lassan letöröltem. Észrevettem, hogy behunyta a szemét, és légzése felgyorsult. Nem akartam tőle most semmit, ezért azonnal abbahagytam.
- Ne… ne haragudj. Ez még kínosabb.
- Együnk? – Bólintott, majd kivett egy croasont a zacskóból, és kibontott egy dobozos kakaót.

 Az egész napot együtt töltöttük, és addig eszembe se jutott a betegségem, amíg Matthew el nem búcsúzott. Amikor bezárta maga mögött az ajtót, rögtön a mosdóba rohantam. Nem kezdtem el sírni, csak mintha napi rutin lenne, ledugtam a mutatóujjam a torkomon. Rögtön éreztem, ahogy a reggeli croason és a kínai, amit ebédre betömtünk, jön fel.
 Megvártam amíg kiokádom magam, majd ittam egy pohár vizet, és befeküdtem az ágyba. Mivel rohadtul untam magam, megnéztem a videót, amit Matthew-ról vettem fel. Éreztem ahogy a boxerom átázik.

 Én nem vagyok prűd vagy mi, én simán kimondom, amire gondolok. Most például arra gondoltam, hogy Matthew egész egyszerűen végig simít a farkamon, és … és leszop. Szinte mindig erre gondolok, de ha kell én is leszopom őt, csak, hogy észrevegyen. Csakhogy tudja, hogy szeretem. Ezaz! Ezt fogom csinálni! Még ki kell tervelni, hogyan de megvan! Nem is vagyok olyan hülye mint gondoltam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése